Háromnapos divat- és designspecifikus programsorozattal vár mindenkit a Divat & Design Fesztivál
Szakmai kerekasztal-beszélgetéseken, kreatív foglalkozásokon, workshopokon, valamint tematikus túrákon vehetnek részt a kreatívipar iránt érdeklődők a Szent István napi programok keretében. A Magyar Divat & Design Ügynökség által megvalósuló divat és design vásár, valamint a tematikus programok központi helyszíne a Bálna Budapest, továbbá számos side event-tel találkozhatnak a látogatók a város különböző pontjain. A kortárs magyar alkotók személyesen, valamint LED kivetítőkön látható kisfilmeken keresztül is megismerhetőek lesznek, sőt a Budapest Select Pop- up Storeban az érdeklődők meg is vásárolhatják a magyar divat- és formatervezők termékeit augusztus 20-22 között.
Augusztus 20-án, Magyarország hivatalos nemzeti ünnepén megvalósuló rendezvények kiemelt turisztikai vonzerővel bírnak, így a Magyar Divat & Design Ügynökség olyan programsorozat összeállításában volt szakmai partner, amely változatos és élményszerű ismeretanyagot ad át a hazai divat és design iránt érdeklődők számára, miközben lehetővé teszi, hogy közelebbről is megismerjük országunk kreatívipari gazdagságát és az itt alkotó tehetségeket.
A Szent István napi Divat & Design Fesztivál programjainak központja a Bálna Budapest, továbbá számos kisebb-nagyobb eseménnyel találkozhatnak a látogatók a főváros különböző pontjain. Augusztus 20-22. között a Bálnában érdekes kerekasztal-beszélgetéseken, kreatív foglalkozásokon, valamint workshopokon vehetnek részt az iparág iránt érdeklődők. Emellett a háromnapos programsorozat idején megnyílik egy kézműves vásár, valamint a Budapest Select Pop-up Store is, ugyanis a magyar divat- és formatervezők a bemutatkozási lehetőség mellett értékesítési lehetőséghez is jutnak a helyszínen.
A kreatívipari tehetségeket a programsorozat során személyesen is meg lehet ismerni, de a helyszínen levetített több kisfilm is arról gondoskodik, hogy a magyar közönség minél jobban belelásson a márkák alkotói folyamataiba, különlegességébe. A mozgalmasabb élményt keresők tematikus túrákon vehetnek részt, melyek során szerepet kap a fenntarthatóság, az újrahasznosítás és az innovatív gondolkodás is.
A Budapest Select Pop-up Store minden nap 10-19 óra között várja a látogatókat, ahol a Budapest Select ernyőmárkához tartozó magyar tervezők AW 21/22 kollekcióinak darabjait, valamint design termékeket lehet megvásárolni a formatervezett vázáktól, kerámiáktól kezdve az egyedi kisasztalokig. Emellett egységes kiállítói standok köszöntik a helyszíni látogatókat, ahol kortárs magyar divat- és design termékeket és kiegészítőket vásárolhatnak meg az érdeklődők. Ezentúl megtekinthető három design kirakat is, ahol a legkiválóbb hazai formatervezők alkotásait rendhagyó módon mutatják be.
A több helyszínen megvalósuló programsorozattal az Ügynökség célja a hazai kreatíviparban dolgozó divat- és formatervezők népszerűsítése, az értékesítésösztönzés a szakmai presztízsnövelés és az iparág szilárdabb működésének elősegítése. Ezentúl fontos célkitűzés az is, hogy a kiállításokon, filmeken, kerekasztal-beszélgetéseken, vásáron, valamint izgalmas programokon keresztül élményt nyújtson és hozzájáruljon a lakosság szemléletformálásához, valamint a környezetbarát szemléletmód erősítéséhez.
A Szent István napi Divat & Design Fesztiválról további információk az esemény hivatalos Facebook oldalán, valamint a Bálna Budapest honlapján olvashatóak.
További cikkek

Újra jön a Creative Academy: Gaming, mint popkulturális jelenség

Kortárs válaszok egy történeti stílusra: Bemutatkoznak a Kerülj Képbe! – Év Felfedezettje program kiválasztott csapatai
