Az MDDÜ idén második alkalommal volt szakmai partnere a S/ALON BUDAPEST Lakástrend kiállításnak
26 formatervezőnek és gyártónak nyújtott szakmai partnerséget az MDDÜ a S/ALON BUDAPEST Lakástrend kiállításon, akik között voltak pályakezdő fiatalok és olyanok is, akik évek óta a piacon vannak a termékeikkel. Néhányan a design START mentorprogramunk első lépcsőjét már sikeresen teljesítették így az ott megszerzett tudást, már ezen az eseményen is kamatoztathatták.
A magyar designerek standjait több százan látogatták és nagyon sok pozitív visszajelzést kaptak a látogatóktól, szakemberektől és újságírótól. Marc Ange, nemzetközileg elismert designer a magyarokkal kapcsolatban elmondta, hogy látszik egyfajta mérnöki kiválóság a munkákban, kombinálva némi skandináv letisztultsággal.
A visszajelzések alapján a hazai 26 kiállító sikeresen zárta az eseményt, többen gyűjtöttek értékes kontaktokat, pozitív feedbacket kaptak és volt sikeres üzletkötés is. Azok, akik tavaly is megjelentek a kiállításon azt mondták, hogy idén még színvonalasabb volt a vásár, több érdeklődő volt a Hello Magyar Designt keresve, és úgy tűnt, több külföldi látogató volt.
A Magyar Divat & Design Ügynökség célja integratív szervezetként az iparágban tevékenykedő hazai és nemzetközi szereplők közötti hatékony szakmai koordináció elősegítése, a hazai design és divat ágazat fejlesztése érdekében. Ezen belül is kiemelt cél a magyar designerek hazai ismertségének és elismertségének növelése. A S/ALON BUDAPEST Lakástrend kiállítás egy kiváló platform ehhez, emellett pedig egy olyan szakmai esemény, ahol az iparág szereplői találkozhatnak egymással. A tavalyi nagysikerű bemutatkozó után számunkra nem volt kérdés, hogy idén is csatlakozunk szakmai partnerként az eseményhez.
További cikkek

Az MDDÜ egyik első gyártó mentoráltja egy olasz céggel lépett együttműködésre

„A kommunikáció nagyon fontos a siker elérésében, a közönség megteremtésében”
