Celeni
A Celeni márkát 2010-ben alapítottam, miután felvételt nyertem a Krea Kortárs Művészeti Iskolába: a névválasztás mögött a családi hagyomány tisztelete rejlik.
Édesapám mindig szeretett volna egy fiút, de a mi családunkban, csak lányok születtek, ezáltal a Cselényi név nem tud továbbszállni. Minden kezdeti koncepció arra irányult, hogy nemzetközi szinten is elismertté tegyem ezt a nevet, éppen ezért olyan hangzást kívántam kölcsönözni a márkanévnek, ami a világon mindenhol kiejthető, leírható, olvasható, ugyanakkor a család neve is felismerhető benne.
A Krea előtt más területen tanultam és dolgoztam, de a divat mindig is kiemelt részét képezte az életemnek. Rajongok a cipőkért, és az öltözködésben való önkifejezésért. A nagy márkák világa pedig magával ragadott már a kezdetek kezdetén.
A tervezés az életem értelme. Minden vágyam, hogy elégedett ügyfeleim legyenek, akik éppúgy rajonganak a kollekciómért, mint én az alkotási folyamat minden egyes fázisáért.
Hiszek abban, hogy Magyarországon is elérkezik az az idő, amikor már többen választják a fiatal tervezők kreációit, és az egyedi stílus, illetve magas minőség elnyeri méltó jutalmát. Véleményem szerint minden megváltozott körülöttünk, beleértve a nők életét is. A nőiesség azonban örök, amit nem szabad eltékozolni.
Mindezt szem előtt tartva, egy olyan márkát igyekszem képviselni, amely kiemeli a nők szépségét, előremutató, ugyanakkor hordható a mindennapokban. A kiegészítők hatására pedig mérhetetlenül változatossá, simulékonnyá válik.
A Celeni márkát, amelynek minden egyes terméke Magyarországon készül, nem saját, hanem minél több multibrand üzletben szeretnénk árusítani itthon és külföldön egyaránt.
További cikkek

Az MDDÜ egyik első gyártó mentoráltja egy olasz céggel lépett együttműködésre

„A kommunikáció nagyon fontos a siker elérésében, a közönség megteremtésében”
