JUHÁSZ NORBERT
Tervezői/Márka név: Juhász Norbert (Komok)
Tervezői leírás: A komok egy bútor- és dizájnmárka, ami hazai tervezőkkel és műhelyekkel közösen nyújt fenntartható, színvonalas megoldásokat:
- termékek: saját kisszériás bútorok tervezése, gyártása és forgalmazása
- projektek: projektalapú, egyedi bútorok és belsőépítészeti feladatok tervezése, kivitelezése, tanácsadás
Három kulcsszóba sűrítettük azokat az értékeket, melyek a bútoroknál, mint térbeli, műszaki, funkcióval felruházott alkotásokban kiemelt szerepet kapnak:
kommunikáció
kompozíció
kombináció
A komok a három szó három kezdőbetűje többes számban. Rövid, jó betűképpel rendelkező palindrom (visszafelé is olvasható) elnevezés, mely sok lehetőséget ad grafikai játékra. Könnyen kiejthető, más jelentés nem társul hozzá, interneten jól kereshető, betűi viszont sugallják, hogy nem angolszász területről, hanem inkább Európa keleti vagy északi részéről jövő szó.
Története: A stúdiót 2019-ben alapította Nagy Péter és Juhász Norbert. Építész és asztalos szakmai hátterünk tette lehetővé, hogy a stúdió különböző feladatköreit jól el tudjuk látni. Munkánkban erősen megjelenik az építészeti kapcsolódás, onnan hozott formai megoldások, strukturális megoldások, komplex problémamegközelítés.
Juhász Norbert építészként és fényképészként végzett, majd az asztalosszakmát kitanulva vette az irányt a kisebb léptékű tervezés felé. Egyszerre érdekli a térbeli vizuális nyelv, a formák, arányok, kompozíciók létrehozása, megtalálása, illetve azok műszaki megvalósíthatósága, a fizika törvényei, a tartószerkezeti kialakítások esztétikája. Számára az építészet, a fényképészet és a bútortervezés is ugyanarról szól.
Szakmai díjak:
- diplomadíj (BME Építészmérnöki kar), 2015
- bigSEE product design award winner, 2022, kapszula lámpa (társtervező: Pálfi Dániel Illés)
Látványterv név: Átló
Látványterv leírása: A bútorcsalád az átlót, mint egyszerű geometriai jelenséget helyezi reflektorfénybe, hogy jelentésének rétegeit láthatóvá tegye különböző kontextusokban. Az átló definicíója: két nem szomszédos csúcsot összekötő egyenes, vagyis két olyan nevezetes pontot köt össze a legrövidebb úton, amik egymástól távol állnak.
A bútorcsalád jelenleg két bútorból áll:
- 1600 x 350 x 540 mm nyitott komód (h x sz x m)
- 668 x 712 x 600 mm karosszék (h x sz x m)
Geometria: A bútorcsalád egy játékos geometria kísérletezés. Formanyelve nagyon egyszerű, kis szókincsével hozza létre a karakteres és nézőponttól függően más-más formavilágú bútorait. Egy sík táblából kisebb téglalapok, majd azokból átlókkal létrehozott derékszögű háromszögek adják az alkatrészeket.
Tartószerkezet: Legtöbb építményünk függőleges és vízszintes szerkezetből, síkokból épül fel, azonban, ha kapcsolatuk nem nyomatékbíró, akkor állékonyságuk sem biztosított. Ennek egyik legegyszerűbb megoldása egy kereszt (átlós) irányú merevítő elem alkalmazása. Az Átló bútorokban ez az elv adja az egyes elemek merevségét, szerkezeti működésének megjelenítése hozza létre esztétikáját.
Funkció: Két nem szomszédos pont között a tudás a legrövidebb út. A pont lehet két távoli fogalom vagy szakterület: a kettő közötti átjárás, interdiszciplináris tudás nyit lehetőséget az innovációra, a fejlődésre, új határterületek, technológiák kialakulására. A pont lehet két ember: a tudás, a kommunikáció áramlik közöttük, amikor eszmét cserélnek. Ez a két ember lehet időben egymástól távol: könyvek segítségével a múlt írója a ma emberéhez beszél. Az Átló bútorok funkciója így a könyvek, az olvasás, a beszélgetés lett.
Technológia: A bútorok nem igényelnek bonyolult gyártási technológiákat – sík alkatrészekből készülnek. Fontos a helyileg gyártott rétegelt lemez készítése, az alkatrészek CNC megmunkálása. Fejlesztési lehetőség a karosszék ülő és hátlapjának kárpitozása.
Értékhatár: Az egyszerű gyártás és a gazdaságos hulladékkihozatal miatt a termékek gyártási költsége alacsony maradhat, lapraszerelhetőség miatt könnyebb a disztribúció is, így az eladási árat jobban lehet igazítani a piaci igényekhez.
Leendő gyártói kritérium:
- hazai erdészetből beszerzett alapanyagok (pl. tölgy furnér)
- rétegelt lemez előállítása bútorspecifikus igények szerint (vastagság, tartósság, mag és felületi anyag, gazdaságos terítékképzés)
- alkatrészek CNC megmunkálása
- kapcsolati kötések kialakítása, bonthatóság (lapraszerelhetőség) vizsgálata, tartós, esztétikus megjelenése
- felületkezelés (fújt, fenntartható felületkezelés, színezés vizsgálata)
- fejlesztési lehetőség: karosszék kárpitozott elemekkel való kiegészítése
- csomagolás tervezés és fejlesztés fenntartható módon
TEÁOR kód: 3109 Egyéb bútor gyártása
Elérhetőség:
További cikkek

Újra jön a Creative Academy: Gaming, mint popkulturális jelenség

Kortárs válaszok egy történeti stílusra: Bemutatkoznak a Kerülj Képbe! – Év Felfedezettje program kiválasztott csapatai
